Dugattyús kompresszor – az ár-érték arány verseny győztese Lakásfelújítás by otthonmelege.hu - május 8, 20230 A kínálat két végén A kompresszorok kínálata nem túlságosan nagy, ám ennyivel is képes lefedni a vásárlói igényeket. Míg egyes felhasználók számára a teljesítmény fontos, addig mások a gazdaságosabb megoldásokat keresik. Opció pedig természetesen mindkettőre van. A kompresszorok meglehetősen hosszú utat tettek meg addig, míg elérték mai formájukat és kínálati összetételüket. Habár az eszköz már évszázadokkal is felbukkant a technológiai vívmányok sorában, gyártói reneszánsza mindössze az 1970-es évek közepén indult meg. Onnantól azonban a fejlődés töretlen, a kompresszorok pedig együtt változnak a technikai megoldásokkal és a különféle felhasználói követelményekkel. A kínálat mára meglehetősen letisztult lett, hiszen a legtöbb forgalmazó kínálatában mindössze két termékcsoport érhető el. Az ajánlott alkalmazási területek és a készülékek tulajdonságai révén azonban könnyedén szétválasztható a skála két vége. Míg a csavarkompresszorok a teljesítmény és az ipari elvárásoknak való megfelelés megtestesítői, addig a dugattyús kompresszor barkács és hobbi célokat szolgál. Egyszerű felépítés A dugattyús kompresszor a lehető legegyszerűbb konstrukciót követi. Egy vagy két dugattyú, a hajtásukra szolgáló elektromos vagy robbanómotor és lényegében meg is kapjuk a kompresszorok belépő kategóriáját. Ennek megfelelően a dugattyús kompresszor ára kifejezetten kedvező, ár-érték arányban pedig szinte verhetetlen eszközről beszélhetünk. Beszerzési és fenntartási költsége minimális, így hosszabb távon is hasznos kiegészítője lehet a háztartásoknak és kisebb műhelyeknek. Az olcsóbb megoldások természetesen hátrányokat is tartogatnak, mely ez esetben elsősorban a működési elvvel van összefüggésben. Egy dugattyús kompresszor a mechanizmusainak köszönhetően ugyanis csak szakaszos működésre képes, hiszen egy idő után hajlamos felhevülni. A hűtési időben pedig értelemszerűen nem képes sűrített levegő előállítására. Leginkább ez az a tulajdonsága, mely miatt ipari környezetben nem állná meg a helyét, ám barkács és hobbi célokra így is kiváló. Eltérő lehetőségek A kompresszorok kínálata bár letisztult, egy-egy kategórián belül is léteznek különböző opciók. Ezek a különbségek megjelenhetnek akár felszereltségben, apró kiegészítőkben, vagy akár a teljesítményben is. Ettől persze ugyanúgy igaz marad, hogy a dugattyús kompresszor csak kisebb teljesítményre képes, de akad némi mozgástér. Épp ezért a kompresszor vásárlása során érdemes lehet szakértői segítséget is igénybe venni és idejekorán tisztázni, hogy pontosan mire is van szükség. A dugattyús kompresszor kategória elsősorban ugyan a hobbifelhasználók és kisebb ipari szereplők számára lehet érdekes, de léteznek jóval speciálisabb modellek is. Ha annyit mondunk, hogy bizonyos berendezéseket kozmetikai szalonok és fogorvosi rendelők is használnak, máris kiderül, hogy ezek a kompresszorok akár jóval többre is képesek, mint elsőre gondolnánk. Ár-érték arányban pedig gyakorlatilag verhetetlenek, így ideális választás lehet a gázsűrítők világába való belépéshez. Ez is érdekelhet:Homlokzati hőszigetelés? Erre az 5 dolgokra feltétlenül figyelj!Nagyon nagy az igény az otthonfelújítási támogatásra - január 1-jétől lehet igényelniAjtót a zuhanykabinraOtthonfelújítási támogatás: A családok jelentős része élne vele