You are here
Home > Szabadidő >

Miért jó stresszoldó a kertészkedés és a fogadás?

kert

Fogadásokat igen régóta kötnek az emberek, ez a tény pedig szintén igaz a kertészkedésre is. A közös a kettőben az, hogy mindkettő jó stresszlevezető, valamint értékes hobbinak bizonyulnak. Míg a kertészkedéssel létrehozunk új növényeket (virágok, zöldségek, gyümölcsök, stb), amiket a későbbiekben fel tudunk használni, addig a fogadásokkal nagy nyereményekre és pénzösszegekre tudunk szert tenni. Mindkét elfoglaltság nagy történelemmel rendelkezik, azonban egyértelmű, hogy a kertészkedés régebb óta létezik, hiszen már a kezdetek óta földműveléssel foglalkoznak az emberek. Természetesen más hobbik is léteznek, hiszen mindenki egyedi megoldást választ arra, hogy kikapcsolódjon, viszont az biztos, hogy a sportfogadás igen elterjedt hobbivá vált Magyarországon, főleg az utóbbi időben. Habár számos hasonlóság van a kertészkedés és a fogadások között, igen sok különbség is, hiszen két teljesen más hobbiról beszélünk, ráadásul míg online fogadásokat kényelmesebb kötni, és elérhetőbbek, addig kertészkedni akkor van lehetőségünk, ha kertes házban lakunk, vagy sok időt szánunk rá. Alábbi cikkünkben részletesen kifejtjük, hogy mit is kell tudni pontosan a fogadásokról, illetve a kertészkedésről.

Kertészkedés, mint stresszoldás

Valószínűleg a legtöbb ember élete során már kertészkedett, vagy legalább ültetett és locsolt már virágot. Érdekesség, hogy az emberek nagy része minimum egy növénnyel rendelkezik otthonában, mely egy természetes jelenség, hiszen a legtöbbünk szereti a természetet és a növényeket. Azok számára, akik kertes házban élnek, ismerős lehet a kertészkedéssel járó sok munka, hiszen ez az elfoglaltság igen aktív részvételt igényel, viszont az eredmény általában önmagáért beszél.

A kertészkedések során ültethetünk növényeket, zöldségeket, gyümölcsöket, fákat, de akár dísznövényeket is. Vannak háztartások és kertészetek, ahol nagyobb mennyiségben termelik ezeket, majd utána kereskednek velük, ezt nevezik mezőgazdaságnak. Mások pedig maguk fenntartása képpen kertészkednek és ültetnek növényeket, hiszen ahogy mondani szokás: a saját termés a legfinomabb.

Léteznek házi (konyha) kertek, ahol különböző étkezésre felhasznált növényeket, gyógynövényeket és fűszernövényeket lehet termeszteni. Ezek a házi kertek nagyjából Erzsébet-korban alakultak ki, ahol a pestis járvány okozta elhalálozások miatt az emberek saját maguknak kezdtek el táplálékforrásokat és különböző gyógynövényeket termeszteni. Ezután egyre nagyobb és növényekben gazdagabb kerteket hoztak létre, így alakult ki magának a kertészkedésnek a mai formája.

Természetesen nem csak azoknak van lehetősége kertészkedni, akik vidéken, vagy kertes házban laknak, hiszen ma már tetőn, erkélyeken vagy teraszokon is van lehetőségünk növényeket ültetni és tárolni, de ide tartozik a beltéri, vízi, vagy akár konténeres kertészet is. Ezek mind rendkívül érdekes megoldásai a növényültetésnek, és kiváló stresszoldás is, hiszen a növények gondozása csökkenti a stresszt, segít kikapcsolódni, ráadásul a legtöbb tanulmány szerint a kertészkedésnek számos kiváló pozitív hatása van a fizikai és mentális egészségre.

Miért csökkenti a stresszt, ha fogadunk?

A kérdésre a válasz egyszerű: a különböző fogadási tevékenységek során kikapcsoljuk az agyunkat, és arra koncentrálunk, hogy minél nagyobb eséllyel megnyerjük a fogadást. A fogadások során az emberek nem csak szórakoznak, hanem kikapcsolódhatnak is, hiszen például egy-egy élő sportközvetítés megtekintése igazán stresszlevezető tevékenység. Az emberek azért szeretnek fogadni, mert nemcsak jó kikapcsolódási forma, hanem nagyobb összegeket is lehet velük nyerni, ezáltal sokan pénzkereseti lehetőségként is tekintenek rá.

A fogadások nagy előnye, hogy ma már szinte ki sem kell lépni az otthonunkból ahhoz, hogy megrakhassuk a téteket, hiszen a legtöbb fogadás virtuálisan zajlik. Míg régen személyes megjelenés volt szükséges ahhoz, hogy egy-egy versenyre fogadni tudjunk, addig a modernizáció lehetővé teszi, hogy egyszerre akár több mérkőzésre is megtehessük a tippeket.

Ezen sportokra ajánlott fogadásokat tenni 2023-ban:

  • Labdarúgás
  • Tenisz
  • Kézilabda
  • Motorsportok (Forma-1, NASCAR, stb.)
  • Kosárlabda
  • Amerikai futball
  • Baseball
  • E-sportok

Érdekesség, hogy habár a stressz és az adrenalin-löket néha ugyanazt az érzést kelti az emberben, a kettő mégsem ugyanaz. A stressz hosszabb ideig tart és általában valami kellemetlen esemény miatt érezzük, míg ha egy fogadás vagy meccs nézés során az adrenalin szint megemelkedik, az hosszú távon csökkenti a stresszt és a szorongást. Éppen emiatt, a fogadások megkötése már jó pár évtizede népszerű hobbinak számít, és a legtöbb ember minimum egyszer már kötött fogadást élete során.

Top