You are here
Home > Lakberendezés >

Az okos lakberendezés a rezsiszámlát is csökkenti

A fűtési szezon októberben indul, gyakran áprilisig fűtünk, így a családok legnagyobb rezsi kiadását a fűtésszámlák teszik ki. A lakberendezés kapcsán általában a dekorációra, és a kényelemre gondolunk, de egyes tárgyakra érdemes spórolási eszközként tekinteni, amellyel szezononként akár több ezer forintot takaríthatunk meg.

A lakásfelújítás gondolata sok családnál témaként felmerült, már csak abból az apropóból is, hogy 2021. január 1-jétől az állam jelentősen hozzájárul a felújítás költségeihez. A tervezés és kivitelezés előtt azonban érdemes számba venni, hogy milyen beruházásokra telik a család költségvetéséből, és azt is, hogy milyen praktikákkal, takarékos megoldásokkal lehet a mostani átmeneti időszakot komfortosabbá tenni.

A függöny dekoráció és funkció is egyben

A jól kiválasztott függöny nemcsak dekoráció, a fény és hővédelemben is kiemelt szerepe van. A mennyezettől a padlóig érő leomló függönyök ma nagyon divatosak, és a nagy belmagasságú helyiségekben egységes és elegáns látványt nyújtanak. Viszont a kisebb ablakoknál előnyösebb az ablakpárkányig érő hosszúság, és azokban a helyiségekben is, ahol az ablak alatt van a radiátor.

lakberendezés

A függönyünk méretének és színének eldöntése előtt érdemes pár dolgot figyelembe venni. A fűtési szezonban a függönynek megfelelő hosszúnak is kell lenni, hogy a meleget a lakásban tartsa. Ha túlságosan belógnak a fűtőtestek elé, illetve részben, vagy egészben lefedik, akkor a kiáramló meleg megreked az ablak és a radiátor között. A hőenergia jelentős része képtelen eljutni a szoba belső részébe. Jó tanács, hogy a fűtési szezon idején inkább rövidebb függönyt tegyünk fel, és tavasszal, amikor a fény elleni védekezést illetve a dekorálást szolgálja, vegyük elő a padlóig érő sötétítőnket.

Érdemes a függöny színét is jól megválasztani, a világos tónusú színek, mint a fehér és pasztell árnyalatok kifejezetten hasznosak télen, amikor kevesebb fény jut be a lakásba.

Huzatfogó párna

A régi építésű otthonokban igen hasznos lehet télen a huzatfogó párna. Huzatos ajtóknál és ablakoknál nemcsak a szennyeződések bejutását akadályozza meg, de hasznát vehetjük a hőenergia megtakarításában.

Ablakbetét párna

Az ablakbetét párnák kiválóan alkalmasak az ablakközök téli szigetelésére. A natúr lapszivacshoz rengeteg féle huzat kapható, amellyel akár a szobák hangulatát is feldobhatjuk.

Top