Befagyasztják a lakások bérleti díját Berlinben? Hírek by otthonmelege.hu - március 5, 20210 Szigorú ingatlanpiaci korlátozására készül a berlini városvezetés, nagy vitát kiváltó tervei szerint a 2011-es szinten fagyasztják be a lakások bérleti díját. A tartományi rangú német főváros kormánya (szenátus) még nyár elején határozta el, hogy a bérlakásban élő berliniek, vagyis a lakosság nagyjából 85 százaléka védelmében 2020-tól öt évre befagyasztják a lakbéreket. A városfejlesztési szenátor hivatalából most kiszivárogtatott tervek szerint a 2025-ig érvényes maximális árak meghatározásához a 2011-es lakbérszínvonalat veszik alapul. Az akkori árakat a reáljövedelmek időközbeni emelkedésének mértékével korrigálják. A lakbér megállapításánál a komfortszintet és az ingatlan átadásának időpontját veszik figyelembe. Így a legmagasabb bérleti díjat az 1991 és 2013 között épült, összkomfortos lakások után lehetne elkérni, rezsi nélkül négyzetméterenként havi 7,97 eurót (2630 forint). A legolcsóbban, havi 5,64 eurós négyzetméterenkénti áron az egykori Kelet-Berlinben 1973 és 1990 között épült lakásokat lehetne kibérelni. A törvényben kijelölt felső határnál többet fizető bérlők szerződésmódosítást kérhetnek. A 2013 óta épült lakásokra már nem vonatkozna a maximális lakbérről (Mietendeckel) szóló szabály. Mindez a vártnál jóval komolyabb korlátozás lenne. Szigorúságát jelzi, hogy jelenleg szinte lehetetlen négyzetméterenként havi 7,97 euróba kerülő lakást találni Berlinben. Karin Lompscher városfejlesztési szenátor, a szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) politikusának terve széles körben megütközést váltott ki. A javaslat „teljesen aránytalan és gazdaságilag katasztrófa lenne Berlin számára” – nyilatkozott a fővárosi ipari és kereskedelmi kamara (IHK Berlin) elnöke, Beatrice Kramm. A legtöbb bírálat szerint az elképzelés megvalósítása elriasztaná az ingatlanfejlesztőket Berlinből és a lakástulajdonosok vagyonának részleges elkobzásával lenne egyenlő. A szenátor javaslatát még a koalíciós pártok, az SPD és a Zöldek is bírálták. A maximális lakbérről szóló szabályozás „nem kívánságműsor”, olyan törvényt kell kidolgozni, amely a tulajdonosok, köztük lakások tízezreit üzemeltető nagyvállalatok részéről várható bírósági eljárások próbáját is kiállja – emelte ki Katrin Schmidberger, a Zöldek szakpolitikusa. Daniel Buchholz, az SPD városfejlesztési szakértője azt mondta, hogy a javaslatot nem lehetne végrehajtani, mert a szerződésmódosítási ügyekben eljáró kerületi hivatalok nem birkóznának meg a havi több ezer kérelemmel. Aláhúzta, hogy nemcsak jogilag biztos lábakon álló, hanem praktikus szabályrendszer szükséges. A városfejlesztési szenátor hivatalából kijutott javaslat még csak egy vázlatos, előzetes elképzelés. A koalíció tervezett menetrendje szerint a törvényjavaslatot hivatalosan szeptember 9-én mutatják be. Ezzel elkezdődik a javaslat társadalmi vitája, amelyben valamennyi érdekelt szervezet részt vehet. A szenátus október közepén fogadja el és terjeszti a tartományi törvényhozás (képviselőház) elé a jogszabálytervezetet. Az új rendszer januárban léphet életbe, nagyjából 4,5 millió lakás bérleti viszonyait alakíthatja át. Így 3,6 millió lakosú Berlin lehet a 16 német tartomány között az első, amelyben törvénnyel korlátozzák a lakbéreket. A szabályozás kidolgozását az egyre nagyobb lakásínség és a lakbérszínvonal évek óta tartó jelentős emelkedése miatt határozták el. A város lakossága évente nagyjából 30-40 ezerrel nő, a lakbérek pedig 2011 óta csaknem 100 százalékkal emelkedtek. Ez is érdekelhet:Új gazdája van az Otthon melege program pályázatainakAz egészséges fogak három ismérveLendületet kapott az ingatlanpiac februárbanEgyre népszerűbb a CSOK