A vidéki élet és karrierépítés útján – állás Kaposvár városában Munka by otthonmelege.hu - október 11, 20230 Talán sokak számára nehéz elképzelni, de a fővároson kívül is van élet, illetve lehetőség a boldogulásra. Budapest csak hazánk egyik szeletét jelenti, melyen kívül számos más régió és város van, ahol képes boldogulni az, aki szeretne. A Dunántúl pedig szinte hemzseg az ilyen helyekben. Kilátások a Dunától nyugatra Ha hazánk gazdaságilag hagyományosan erős régióit kell említeni, a többség számára a főváros mellett valószínűleg a Dunántúl jutna eszébe. Természetesen egy komplett országrészen belül nem beszélhetünk teljesen egyenletes körülményekről mégis, Magyarország nyugati fele tartósan képes jó eredményeket produkálni a gazdaság, az életszínvonal és az elérhető munkalehetőségek terén is. E három pedig természetesen szorosan összefügg. Itt is találkozhatunk persze kiemelkedő térségekkel és városokkal, melyek valamilyen módon még az egyébként is jó átlag fölé emelkednek. Az ország északnyugati csücskében található városaink, úgy mint Sopron vagy Győr például egészen kiemelkedő lehetőségeket teremtenek a környéken élők számára. Mindenképpen érdemes azonban foglalkozni más területekkel is, hiszen mindenhol megtalálhatjuk azt a sajátosságot, mely miatt az adott térség saját jogán is erősnek tekinthető. Somogy vármegye esetén az első asszociációnk rögtön a Balaton, hiszen egyik legfőbb turisztikai vonzerőnk valóban meghatározó a térség életében. Ugyanakkor érdekes tény, hogy a vármegye székhelye, Kaposvár más szektorokban, más szempontok mentén tekinthető erősnek, ami jól mutatja önállóságát és saját útjának megtalálását. Egy állás Kaposvár városában tehát kisebb valószínűséggel kapcsolódik a turizmushoz, mint az a régióban jellemző, de így is változatosak a lehetőségek. Saját utakon Kaposvár életében a Balaton már csak azért sem játszik kiemelt szerepet, mivel a földrajzi távolság ezt nem teszi lehetővé. Ez nem jelenti azt, hogy a megyeszékhelyen ne beszélhetnénk aktív turizmusról, hiszen a helyi strand és gyógyfürdő jelentős vendégforgalmat bonyolít le, ahogy a város más látnivalói is. Munkaerőpiaci szempontból azonban a hangsúly máshol van, így sokkal valószínűbb, hogy egy állás Kaposvár városában az iparhoz vagy valamilyen más vállalkozáshoz köthető. A hazai gazdaság szempontjából például komoly fegyvertény, hogy itt működik utolsó cukorgyárunk, mely önmagában is felértékeli a város jelentőségét. Emellett azonban például húsipari és elektronikai gyártással foglalkozó nagyvállalat is található a palettán, mely tovább növeli a lehetőségek tárházát. Mivel az ipari szereplők hagyományosan is jó munkáltatónak számítanak, hiszen jelentős számú munkavállalót képesek alkalmazni nem csoda, hogy számos állás Kaposvár e szektorához köthető. Az ipar egyébként a Dunántúl területén sok helyen szép eredményeket tudhat magáénak. A legkiemelkedőbb e tekintetben a már említett Győr-Moson-Sopron vármegye két legfontosabb városa. Az itt működő nagyvállalatok ugyanis szintén tízezres nagyságrendben alkalmaznak dolgozókat. Épp ezért sok állás Győr Profession kínálatában ma is ezekhez a cégekhez, ehhez a szektorhoz köthető. Kaposváron valami hasonló valósul meg, még ha kisebb léptékben is. Az élet vidéken Bár a hazai statisztikák szerint a legtöbb lehetőség továbbra is a fővárosban érhető el, a budapesti körülmények és életritmus nem mindenki számára tolerálható. Arról nem beszélve, hogy az ottani albérlet- és lakásárak kifejezetten magasak, így egy magasabb bérrel sem feltétlenül egyszerű fenntartani a megfelelő körülményeket. A Dunántúl, illetve Kaposvár azért is lehet vonzó sokak számára, mert a jó munkalehetőségek mellett itt a lakhatásra fordítandó költségek is kedvezőbbek. Egy állás Kaposvár városában önmagában is jó alapot teremt a karrierépítésre, ám az e mellé társuló kedvezőbb költségek az élet többi területét is jobban képesek támogatni. Ez persze nem csak erre a városra igaz, hiszen számos példát hozhatnánk a Dunán innen és túl egyaránt. Bár sokak számára túl nagy lépésnek tűnhet a vidékre költözés, van aki nem is tud mást elképzelni, mint ezt az életformát. Bár a vidéki munkalehetőségek köre hagyományosan szűkebb, a dunántúli városok éppen erre cáfolnak rá remek lehetőségeikkel. Ha tehát egy állás Kaposvár városában érdekes lehet számunkra, mindenképpen érdemes kicsit tágítani a perspektívát és megnézni, hogy milyen körülmények, milyen árak társulnak a várható jövedelemhez. Az összkép jellemzően kedvező, így sokan választják ezt az életformát hosszútávon is. A nyugodt körülmények, a békésebb közeg, az itt fellelhető és az ehhez hasonló munkalehetőségekkel párosítva olyan miliőt hoz létre, mely bárki számára jó opció lehet. Ez is érdekelhet:Tippek a legjobb állások megszerzéséhezMi mindenre kell figyelni létesítményüzemeltetés során?A nyomtató lelke a tonerAz 5 legjobb pénzkezelő mobiltelefonos alkalmazás