A lakás úgynevezett hulladékhőjének hasznosítása:
Minden lakásban keletkezik olyan energia, amelyet igazán nem használunk semmire, "kidobjuk", mint a hulladékot, pedig nem kevés jelentőségük volna pl. a lakásunk fűtésszámlájának csökkentésében. Olyan hulladék ez, ami túl értékes ahhoz, hogy ne foglalkozzunk vele, pedig annyira hétköznapiak, hogy igazán észre sem vesszük, hogy mennyi energia megy így veszendőbe.
Ilyen, újrahasznosítható hulladékenergiák például a mosógép vagy a mosogatógép által a lefolyóba engedett meleg víz, illetve a fürdéskor, mosakodáskor, mosogatáskor vagy takarításkor a lefolyóba engedett meleg vagy éppen forró víz is.
Léteznek alternatív megoldások ezeknek a hulladék-hőenergiáknak az utólagos hasznosítására úgy, hogy egy hőcserélő segítségével a használati melegvízet, vagy a központi fűtés bejövő vezetékében levő vizet melegítik elő vele. Ezáltal a fűtőberendezésnek kevesebb energiára lesz szüksége akár a használati melegvíz-, akár a központi fűtés vizének felmelegítéséhez, hiszen egy előmelegített "alapanyagot" kap, aminek a hőmérsékletét már nem kell olyan mértékben emelni, mintha az jéghideg vezetékes víz lett volna.
Ugyanígy hasznosítható ez a hulladékhő egy mesterséges szellőzéssel ellátott épületben a bejövő levegő előmelegítésére, ami szintén energiát takarít meg.
Hasonló megoldás a tüzelő- fűtőberendezések kiáramló égéstermékeinek utóhasznosítása, mit például egy kémnyben elhelyezett hőcserélő - ami a fent említett módon akár a friss levegő, akár a használati melegvíz, illetve a fűtésrendszerben keringettt víz előmelegítését szolgálhatja.
LAKOSSÁGI MEGÚJULÓ ENERGIA FELHASZNÁLÁSÁRA IRÁNYULÓ PÁLYÁZATOK - LINK
Nem csekély gázszámlát lehet megtakarítani jól méretezett szilárdtüzelésű berendezéssel is, de álljon itt még néhány tipp:
- Az épület utólagos hőszigetelése: minimum 5 cm-es, de inkább vastagabb hőszigetelőlapokkal "becsomagolt" lakásban akár 40-50% fűtésienergia-költség takarítható meg.
- a födém (padlás) megfelelő szigetelésével szintén sok szökésben levő hőenergia tartóztatható le
- hőszigetelt nyílászárókkal is küzdhetünk az energia pazarlása ellen.
LAKOSSÁGI ENERGIAMEGTAKARÍTÁSI PÁLYÁZATOK - LINK
2008 szeptember 16.-án, kedden kora délután felrobbant egy - valószínűleg szakszerűtlenül épített - cserépkályha Jutában, egy idős asszony otthonában.
Az erről szóló cikk szerint a légnyomás a 71 éves nénit a pincébe repítette.
A nappali romokban hevert, a bútorok összetörtek, az ablakok kitörtek a hirtelen légnyomástól – rettenetes pusztulást hagyott maga után a szétrobbant cserépkályha a jutai családi házban.
Nagypál Sándor tűzoltó százados szerint a cserépkályhába hőcserélő vízbetétet építettek be,
és feltehetően valamilyen műszaki hiba miatt a benne lévő vízgőz felforrt és felrobbant.
A hirtelen támadt nyomás okozta detonáció a cserépkályhát egyszerűen szétrobbantotta.
Az idős hölgyet a mentősök a tűzoltókkal közösen mentették ki, a pincébe repült a robbanás okozta légnyomástól. A 71 éves asszonyt súlyos sérülésekkel szállították a megyei kórház sürgősségi ambulanciájára. A jutai cserépkályha-robbanás körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.